Középiskolai rangsor: 12. helyen a Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola az országos listán
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szociális Gondozó és Ápolóképző Szakiskola
2018. október 10.

Középiskolai rangsor: 12. helyen a Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola a budapesti listán

 

Előkelő eredmény egy előkelő helyen: a legjobbiskola.hu portál 1000 intézmény 1700 képzési formáját rangsorolta. A budapesti szakközépiskolák között lett 12. a Kelta.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alá tartozó intézmény, mely a 2018-as tanévtől az Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskolával egyesülve folytatja az oktatást, a felmérés eredményeinek alapján vendéglátóipari ismeretek, angol nyelv, földrajz, német nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem, és a matematika tantárgyakban nyújt valóban kiemelkedő tudást a diákjai számára. Ahogy azt az MTI-nek a készítők nevében Palotás Ádám elmondta: a lista készítése során minden érettségi tantárgyból meghatározták az országos átlagot és ehhez viszonyították, hogy egy-egy iskolában mennyivel lett jobb vagy rosszabb az érettségi eredmény. Így az a diák, amelyik tudja, milyen tárgyból szeretne felvételizni, könnyen kiválaszthatja, melyik középiskolában van esélye a legjobb eredményt elérni.

Sőt: a más listáknál szokásos egy év helyett öt esztendő érettségi és kompetencia-felmérési eredményeit átlagolták, így egy-egy jó vagy rossz év nem torzítja az eredményeket, hanem egységes képet lehet kapni az egyes középiskolák teljesítményéről. Kitért arra is, hogy minden iskolánál külön kiemelték a legsikeresebb érettségi tantárgyakat. 

Az intézményről fontos megemlíteni, hogy az országszerte komoly emberhiánnyal küzdő szociális gondozó és -ápoló, valamint pincér és szakácsképzés az idei tanévtől továbbra is két helyszínen folyik, és a Máltai Szeretetszolgálat szellemiségében működő iskola ezek után is szívesen látja a hátrányos helyzetű fiatalokat.

További infók az egyesülésről elérhetőek ITT.

« Vissza
MMSZ Iskola Alapítvány  |  2018 Minden jog fenntartva  |